Autószerelő műhely az M3 autópálya közelében

A jogosítványomat 17 évesen szereztem meg és nagyon büszke voltam rá, hogy immáron én is vezethetek és közlekedhetek forgalomban. Eleinte csak édesapám autóját kértem kölcsön, mellyel ide-oda furikáztam az akkori barátnőmet és barátaimat, valamint kisebb túrákat tettem a város közelében. Lementem a közeli falvakba, meglátogattam kisebb turisztikai látványosságokat, melyek autóval is megközelíthetőek, stb. Akkor éreztem magam viszont igazi sofőrnek, mikor jóval később, 26 évesen megvettem életem első kocsiját és én magam vittem el először autószerelő műhelybe, szervizelni, teljesen saját pénzből.

A Kukoly autószerelő műhely az M3 autópálya közelében volt és igen maradandó élmény volt számomra. Igen nagy önbizalmat ad az egy férfinak, mikor a saját kőkemény munkája árán megkeresett pénzből vásárolja meg élete első autóját és utána azt sikeresen fenntartja. A szakemberekkel kellemesen elbeszélgettem, míg zajlott a szervizelés, kérdezték, hogy miért pont ezt a típust választottam, elmondták a tapasztalataikat, mire figyeljek oda az ilyen kocsiknál, mik az esetleges meghibásodási faktorok és mi az, amit érdemes időnként leellenőriztetni. Ebben az autószerelő műhelyben nagyon kedves fogadtatásban volt részem, olyan jól elbeszélgettünk, hogy még kávéval is megkínáltak. Gondolom azt szerették volna elérni, hogy jó benyomásom legyen róluk, hiszen akkor először voltam szervízben a saját gépjárművemmel és így később is oda vigyem a kocsimat.

Sikerült is viszont ezeknek az autószerelő embereknek jó benyomást kelteniük rám, így tényleg oda vittem legközelebb is szereltetni az autót, ha valami meghibásodás történt benne.

Autószerelő gárda

Ebben az üzemben kiváló autószerelő gárda dolgozik, akik mindent megtesznek azért, hogy biztonságban érezhessük magunkat az utakon. Minden szükséges alkatrészt megvizsgálnak és ajánlatot tesznek az egyes elemek kicserélésére, feljavítására, ha úgy érzik, hogy azzal a későbbiekben baj lehet. Teszik ezt úgy, hogy nincsenek elszállva az árak náluk, szóval tényleg korrekt műhelyről és emberekről van szó.

Nagy élmény tehát az, mikor már saját magunk erejéből fenn tudunk tartani egy autót, arról a szabadságról pedig nem is beszélve, hogy bármikor belepattanunk és elmegyünk ahová csak szeretnénk.