Egy jó döntés: a teherautó bérlés kölcsönzés

Nekem ilyen a teherautó bérlés kölcsönzés

Egyszer kellett csak beírnom a keresőbe, hogy teherautó bérlés kölcsönzés, és az egész életem könnyebbé vált igen rövid idő alatt. Ahhoz, hogy az ember igazán könnyen tudjon jó döntést hozni, nem kevés szerencse is kell, és persze egy jó keresőszó sem árt. Számomra ezt jelentette a teherautó bérlés kölcsönzés, amikor már hónapok óta gondolkoztunk azon, hogy az éppen induló vállalkozáshoz jó döntés lenne-e a saját teherautó beszerzése.

A teherautó bérlés kölcsönzés kezdetei

 A helyzet az, hogy nem vet fel így a kezdetek kezdetén bennünket a pénz, a saját tőke után nem nagyon maradt más lehetőségünk, mint vállalkozói pályázatokon indulni és persze befektetőket keresni. Amiben bizony sok munka van. Fizetés nélkül kell az embernek hónapokat ölnie abba, hogy össze tudjon hozni egy teljes üzleti és pénzügyi tervet, megértse a vállalkozás struktúráját, kimunkálja, hogy pontosan hogyan is zajlanak olyan dolgok mint a beszállítókkal való szerződéskötés, az elszámolás vagy a könyvelés. Éppen ezért, még a befektetői segítséggel is soknak tűnt egy saját teherautó beszerzése, sőt inkább lehetetlennek. A segítség inkább arra összpontosít, hogy az ember ki tudja bérelni magának a helyet, elő tudja állítani az anyagot, fizesse a csekkeket és persze fizetés sem árt, hogyha az ember szeretne enni is valamit, szóval egy vállalkozás indulása kész káosz, ráadásul nagy befektetésekbe vágni igazán felelőtlen döntés is, ezt mindenki tudja az üzleti világban, ahol naponta több száz üzlet megy tönkre. Néha a kereslet és a kínálat nem egyezik, máskor csak változtatni kell a terméken valamit, mégis sokan belebuknak az üzletbe. És bizony nincsenek olyan vállalkozások és startupok, amelyekkel az ember biztosra menne. A teherautó bérlés kölcsönzés pedig minket is a tönkremenéstől mentett meg. 

teherautó bérlés kölcsönzés2_2

A teherautó bérlés kölcsönzés egy vállalat életében

Kezdő vállalkozóként tehát az ember nagyon óvatos, minden apró döntésre figyelnie kell, és nem szabad kihagynia lehetőségeket, hogyha azt felkínálják neki. A cél visszavásárolni a befektetők által elfoglalt tulajdonrészt, amihez bizony profitot kell termelni, nem is keveset, nem is kevés időn keresztül. A kérdés tehát számunkra is az volt, hogy ezt hogyan oldhatnánk meg minél előbb, elvégre nem éhbérért akartunk mi magunk sem dolgozni, hanem bíztunk az ötletünk lehetőségében, és meg akartunk tenni mindent a siker érdekében. A dolgok azonban nem mennek mindig ilyen egyszerűen. A teherautó bérlés kölcsönzés lehetősége volt az egyik olyan dolog mégis, ami megkönnyítette a vállalat életét. 

Mivel nem kellett saját járművet vásárolni, máris a válogatástól spóroltuk meg magunkat, ami sok idő és energia is egyszerre. Másrészt persze a befektetőtől is nagyobb összeget kellett volna kérnünk, ami pedig nagyobb tulajdonrésztől fosztott volna meg minket. A helyzet pedig az, hogy azt a tulajdonrészt a befektetőtől nem ugyanannyiért tudjuk majd a későbbiekben visszavásárolni, hanem sokkal többért, ha már többet is ér az üzlet. Igyekszik az ember tehát minél kisebb részt átengedni nekik, hogy a saját tulajdonában maradhassanak értékes százalékok. 

A teherautó bérlés kölcsönzés azt a lehetőséget biztosítja az ember számára, hogy pénzt spóroljon meg rövid- és hosszútávon is. Persze az ember úgy gondolhatja, hogy ez nem teljesen igaz, hogy néhány év alatt az ember a bérlésre annyi összeget ad ki, hogy tulajdonképpen azért már lehetne egy saját teherautója is, azonban ez nem feltétlenül igaz, mert mire ez megtörténne, a teherautóban már sok alkatrészt cserélni kellett volna, javítani, folyamatosan gondoskodni kell a karbantartásáról. Hogyha az ember komolyabb balesetbe kerül, akkor pedig minden pénze is úszik az egésszel, hiszen még a biztosító sem fizet minden esetben. Nem is beszélve az átlagos évi kiadásokról, extra égőkről, olajcseréről, mindenféle anyagok biztosításáról, a gumik megfelelő állapotáról, cseréjéről az évszaknak megfelelően. Amikor az ember a teherautó bérlés kölcsönzés és a saját nagyobb jármű választása között mérlegel, mindenképpen érdemes lesz erre is gondolni. 

teherautó bérlés kölcsönzés2_3

A teherautó bérlés kölcsönzés előnyei

A teherautó bérlés kölcsönzésnek tehát számos előnye van, amelyekkel érdemes számolni, hogyha az ember igazán jó üzletet akar csinálni. Nincsenek saját elvégzendő ügyintézéseink a járművel, nem mi biztosítjuk, vizsgáztatjuk és még sorolhatnám. Nem kell pénzt biztosítanunk arra, hogy egy teljes járművet megvásároljunk, és nem lesz felesleges pénzkidobás sem, hogyha az ember végül mégsem tudja sikerre vinni a vállalkozását. Nekünk pedig végül mégis a teherautó bérlés kölcsönzés segített abban, hogy el tudjunk indulni, hogy mindenkihez időben oda tudjon érni a szállítmány, így hát érdemes lehet megfontolni ezt a lehetőséget. Csak beírja az ember a keresőbe, hogy teherautó bérlés kölcsönzés, és máris rengeteg lehetőséget fog találni. Szerintem nem érdemes kihagyni, főleg a kezdő vagy kisebb vállalkozások számára, amelyek saját maguk szállítanak kész terméket vagy anyagot, de akár magánszemélyként is megtalálhatjuk időnként az előnyét mindennek.