Fotóstúdió bérléssel folytatom a munkám!

A fotóstúdió bérlése mellett döntöttem

Sok-sok éve fotózok már. Eleinte hobbi volt a képek készítése, mindenhová a kis, akkor még divatosnak számító aprócska gépemmel mászkáltam, képet készítettem bármiről és bárkiről. Ahogy teltek az évek, és elkezdtem nem csak csinálni, de tanulni is a szakmát, egyre javultak a készségeim is. Nagyon élveztem ezt a hobbit, és szerettem is volna a szakmámmá tenni, amit sok év tényleges szakmai tanulása követett, míg végül hivatalosan is fotós lettem. Ma pedig már azt is tudom, hogy a fotóstúdió bérlés az egyik legelőnyösebb dolog a szakmában, amit tehetek. Korábban ez egyáltalán nem volt világos a számomra. Hogy miképp jöttem rá? Éveken át a szabadban fotóztam. Nem szerettem a műtermi képeket, mert olyan közhelyesnek, olyan modernnek tűntek a számomra, én pedig művészetet szerettem volna alkotni. Természetfotókat készítettem, amik valóban lenyűgözők. Növényeket könnyi is lencsevégre kapni, de az ember az állatokkal nem ilyen szerencsés általában. A legtöbb állat rejtőzködő életmódot él. Elrejtik őket az ágak, a föld, a növényzet, így nehéz igazán jó képet készíteni, még mielőtt az ember egy medvével találná szembe magát. Beletelt egy időbe, de beleuntam. Egyetlen képért vártam négy-öt órákat, és bár élveztem a munkámat, senki nem fizette meg a vele töltött időt. Ezután a várossal próbálkoztam. A nagyvárosok építészeti jelenségei és az emberek remek alapnak bizonyultak. Ekkor kaptam munkát utazási portfóliók készítéséhez. Fiktív párokat fotóztam épületek előtt, látnivalók mellett állva, ezek a képek pedig bekerültek utazási magazinokba, ügynökségek bemutatóihoz, és még sorolhatnám. Itt legtöbbször terepen dolgoztunk, de persze nem mindenhova tudtunk mi magunk eljutni. Így ismerkedtem meg igazán a greenbox technikával és magával a fotóstúdió bérléssel. A távolabbi külföldi helyszíneket zöldháttér előtt kellett megoldanunk, ami őszintén szólva, bár nem az én világom, lenyűgöző dolog. Mint fotós, nem is volt nagy kihívás előttem, nem tudtam a fényekkel játszani, hiányzott a valódi látvány, az igazi munka. Szeretem a kihívásokat, és ezt az animált háttér nem adta meg nekem. Úgyhogy megint csak munkahelyet váltottam, és kicsit jobban belekóstoltam a divatfotózásba.

Divatfotózás és a fotóstúdió bérlés

A divatfotózás teljesen különbözött a korábbi munkáimtól. Kevésbé artisztikus, mint az állatok fotózása. Kiszámíthatóbb, mégis nagy szerelmem lett. Egy autentikus divatfotóhoz is nagyon sok szépérzék kell. A megfelelő árnyékok, pózok kiválasztása egy-egy ruha bemutatásához nem is egyszerű feladat. A fotóstúdió bérléssel azonban nagyot lendült a fotók készítése. Persze érdekes időnként különleges helyszíneken készíteni azokat. Esküvői ruhákat előszeretettel fotózunk várakban, kastélyokban. Ablak mellett állva, a reggeli napfény által megvilágított menyasszonyokat teremtünk. De tudjátok, mi a még nagyobb kihívás? Ugyanilyen hatást kelteni fotóstúdió bérlés során. Közel lehetetlennek tűnik a feladat, hiszem mű fények, mű háttér az, ami egy ilyen forgatáson történik, azonban én ebben is megtaláltam a magam művészetét. A fotós szakma csupa kreativitás, csupa feltalálás. Az ember nem is gondolná, hogy mennyi mindent használhatunk egzotikus kellékként. Persze a karácsonyfa izzókat feltalálták már a nem profi fotósok is, azonban megannyi trükk és praktika felfedezhető. Papírhenger mögül csinálni a képet, hálókat tenni a fény útjába, játszani a formával és a színnel. Ha a háttér és a környezet minimalista, az ember kreativitása rögtön a sokszorosára ugrik.

A fotóstúdió bérlés a gyakorlatban

Persze nem csak szentbeszédet akarok tartani arról, hogy milyen jó is egy fotóstúdió bérlés, hiszen ennek számos gyakorlati haszna is van, amit minden fotóskolléga figyelmébe szeretnék ajánlani. Sok lehetőséget találhatunk itt: ingyenes és közeli parkolást, teherbíró liftet, inspiráló környezetet, segítőkész csapatot, felszerelést, amit bérelhetünk, internethozzáférést, külön stúdiókat, helyiséget a frizurák és a smink készítéséhez. A kényelem elengedhetetlen a jó munkához, számomra pedig ezt a tökéletes kényelmet a G3 fotóstúdió bérlés adott meg. Itt tényleg minden megvan ahhoz, hogy egy munka sikeres legyen. Személyes tapasztalatból mondom: ide akár az éjszaka közepén is foglalhattunk időpontot, nem kellett emiatt sem aggódnunk még soha.

 

Megéri a fotóstúdió bérlés!

Számomra ez igazi befektetés, hiszen így minden könnyen és gyorsan tud zajlani, ezáltal több projektet is véghez tudok vinni. Számomra a legfontosabb a hatékonyság, mégpedig abból így nincsen hiány, bármilyen munkát el tudok vállalni. Természetesen az a jó, hogyha a mennyiség nem megy a minőség rovására, és erre mindig kínosan ügyelek is, de egy fotóstúdió bérléssel szerintem semmi sem lehetetlen. Én csak azt tudom mondani minden embernek, aki szeret képeket készíteni, hogy ez igazi művészet, tehát tanulják, gyakorolják, fejlődjenek, és ha egy napon lehetőségük lesz, akkor készítsenek ők is profi módon képeket, kapjanak lencsevégre minden fontos pillanatot az életben, mert a pillanat elszáll, viszont a kép megmarad.