Szálloda felújítás

Egy vidéki kis hotelnek a vezetőjévé neveztek ki 6 hónapja. Ebben természetesen része volt annak a közel húsz éves múltnak, amit a hotel iparban húztam le. És az első feladatom rögtön a szálloda felújítás megszervezése volt. Miután eléggé lepusztult állapotban vettem át az épületet.

Ki legyen a partner egy szálloda felújítás megtervezésének?

Az előző pozíciómban ismertem meg egy hihetetlenül professzionális céget. Az Amelis Kft-t. Összetartó, szervezett és nagyfokú szakmai és iparági tapasztalatokkal rendelkező cég, akivel egy szálloda felújítás tökéletesen kivitelezhető, sőt akár vakon is rábízható lenne. A hotel csoportunknak meg volt a saját tervező csapata, így a tervezéssel nem kellett foglalkozni, azt körülbelül két-három hónap alatt le tudtam tárgyalni és el is készültek az engedélyes kivitelezési tervek. Mert azt biztosan mindenki tudja, aki ilyenekkel foglalkozik, hogy egy szálloda felújítás során csak és kizárólag engedélyes kiviteli tervekkel dolgoznak a cégek.

A szálloda felújítás menete

Az elkészült terveket még részletesebben beszéltük át az Amelis szálloda felújítás csapatával, annak érdekében, hogy tényleg teljesen „önjáróan” tudják a kivitelezést végezni az elkövetkező hónapokban. És ami nagyon érdekes, hogy nem egy olyan, engedélyeztetést nem igénylő, módosítási ötletük, javaslatuk volt, amelynek a nagy részét a hotel tulajdonosi körével is el tudtuk fogadtatni, sőt! azt mondták, elképzelhető, hogy egynémelyiket más épületeknél is meg  fognak valósítani.

Így még nagyobb büszkeséggel töltött el, hogy a vezetőség számára egy olyan profi szálloda felújítás specialistát tudtam bemutatni, akik azonnal meggyőzték őket fantasztikus racionalizálási ötleteikről. És hát, természetesen párhónappal a kezdésem után egy ekkora hatalmas „pirospont” nem jött rosszul a hosszú távra tervezett jövőképemben.

Az egyeztetéseket követően következett a pontos időrend meghatározása következett, amiben nagyságrendileg 6-9 hónapos szálloda felújítás tervet fogadtunk el a menedzsmenttel. Ennél gyorsabban nem javasolták a haladást, mert akkor egyértelműen a minőség rovására ment volna a kapkodás. És szerencsére ez azt jelentette, hogy még a szezon igazi kezdetet előtt be lehet fejezni a szálloda felújítás összes fázisát és nyáron már egy gyönyörűen felújított hotelben tudjuk köszönteni a kedves vendégeinket.

Maga a kivitelezés teljes egészében a rögzített tervek és ami a legfontosabb a menetrendnek megfelelően történt. Felügyeletet rajtam kívül egy központi vezetőség által kinevezett műszaki ellenőr biztosított, aki napi szinten, teljes munkaidőben – és sokszor azon is túl – végezte a munkáját, rengeteg terhet levéve a vállamról. A belsőépítészeti munkálatokat egy szintén profi csapattal oldotta meg az Amelis Kft. akiknek szintén elképesztően költséghatékony, mégis látványos javaslataik voltak, amiket szintén „röhögve” fogadtattam el a központi vezetőséggel. Így az egész felújítás gyakorlatilag egy sikersztori lett a végére!